

megtekintve: 1 249 alkalommal
elkészítve: 33 alkalommal megfőztem én is
1. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük.
2. A sárgáját a porcukorral, két kisebb citrom levével és reszelt héjával fehéredésig verjük, majd hozzá szitáljuk a lisztet és a sütőport. Csomómentesre keverjük.
3. A fehérjét a sárgájás részhez adjuk, spatulával finoman átforgatjuk, majd 100 g megfelezett, zöld szárától megfosztott faepret forgatunk bele.
4. A sütőt 180 C-ra előmelegítjük és 24 cm-es tortaformában 3 db piskótalapot sütünk tűpróbáig, majd rácson hagyjuk kihűlni mielőtt a formából kivesszük.
5. 100 g faepret egy kis fazékba teszünk, hozzáadjuk a kristálycukrot, vizet és két evőkanál citromlevet, majd lefedve lassú tűzön főzni kezdjük, közben fakanállal félig összetörjük.
6. Egy evőkanál vízhez hozzáadunk egy teáskanál pektint, feloldjuk, majd azt is a fazékba öntjük és 3 percig kevergetjük. Ezután hagyjuk kihűlni és fél órára fagyasztóba tesszük.
7. A faeper krémhez 500 ml cukrászhabot kemény habbá verünk, hozzáadunk 2 evőkanál citromlevet és 200 g faepret megfelezgetve, majd kézi habverővel folyamatosan kevergetve hozzáadjuk a Zselatin fixet is. Fél órára hűtőbe tesszük.
8. A piskótákat először megkenjük a gyors faeper dzsemmel, majd vastagon rákenjük a faeper krémet, végül az utolsó piskóta tetejére 250 ml keményre vert cukrászhabot halmozunk.
9. 100 g faeperet tetszőlegesen elhelyezünk a torta tetején, esetleg pár mentalevéllel is kiegészítjük. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.
Videós receptemért látogass el Facebook oldalamra: Picipiros Konyhája
sütési idő: 30 min
hőfok: 180 °C
sütési mód: légkeverés
Az eperfa termését felhasználás előtt alaposan mossuk meg, hagyjuk megszáradni és zöld kis szárát távolítsuk el.
Piskótához:
- 7 db tojás
- 250 g porcukor
- 2 kisebb citrom leve és reszelt héja
- 200 g liszt
- fél csomag sütőpor
- csipet só
- 100 g faeper
Krémhez:
- 500 ml cukrászhab
- 2 ek citromlé
- 200 g faeper
- 1 csomag Zselatin Fix
Gyors dzsemhez:
- 200 g faeper
- 2 ek víz
- 2 ek cukor
- 2 ek citromlé
- 1 tk pektin
Díszítéshez:
- 100 g faeper
- pár mentalevél