

megtekintve: 7 262 alkalommal
elkészítve: 292 alkalommal megfőztem én is
Az átszitált lisztet és búzadarát elkeverjük a sütőporral, majd összegyúrjuk az olajjal, a joghurttal, a vajjal és az ételfestékkel.
Betesszük a hűtőbe legalább 30 percre.
A vizet és a cukrot egy lábasban elkeverjük és folyamatosan kevergetve felforraljuk, forrástól számítva 5-6 percig főzzük még.
Félretesszük hűlni.
A tésztát kb. 2-3 mm vékonyra nyújtjuk, kb. 6 cm-es köröket vágunk.
A körökből 6-ot egymás mellé rakunk, úgy, hogy a szélek egymáson legyen (kb. a kör negyedéig). A szélső kör közepére tesszük a mogyorókat majd feltekerjük a köröket.
Az így kapott rudat ketté vágjuk, a szirmokat eligazítjuk és a talpukra állítva 4-5 cm távolságra egymástól egy tepsibe rakjuk.
180 fokon kb. 20-25 percig sütjük.
Amikor elkészülnek még forrón megöntözzük a rózsákat a kihűlt sziruppal, kb. 1 órát a szirupban áztatjuk. Közben néhányszor még a lecsorgó sziruppal újra megöntözzük.
sütési idő: 20 min
hőfok: 180 °C
A szirup mennyisége lehet, hogy kicsit sok, elég lenne a 3/4-e vagy talán a fele is.
Tészta:
200 g liszt
100 g búzadara
0,4 dl olaj
0,4 dl natúr joghurt
60 g vaj
1/2 cs sütőpor
piros ételfesték
Szirup:
360 g cukor
360 ml víz
1 narancs leve
A rózsa közepébe:
mogyoró