

megtekintve: 568 276 alkalommal
elkészítve: 136 alkalommal megfőztem én is
bajor krém:
A tojásokat kettéválasztjuk és a sárgájukat a cukorral együtt habverővel fehéredésig keverjük. A tűzhelyen előkészítünk egy vízfürdőt, ügyelve arra, hogy a tál, amiben a tojást keverjük, ne érintkezzen a vízzel.
A tejet a vaníliarúd kikapart magjaival felforraljuk, majd lassan a tojáshoz csurgatjuk, miközben folyamatosan keverjük.
A tejes-tojásos keveréket a vízgőz felett addig keverjük egy habverő segítségével, amíg a tojás megköt. Ezt a legegyszerűbben úgy tudjuk ellenőrizni, hogy egy fakanalat a krémbe mártunk és ráfújunk. Ha a krém a fakanálon rózsához hasonló mintát képez, a tojás megkötött.
A zselatinlapokat 10 percre hideg vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk és a a krémbe keverjük.
A tálat egy jégkockákkal vagy hideg vízzel teli nagy edénybe tesszük és addig keverjük a krémet, amíg teljesen kihűl. Közben az apróra reszelt fehércsokoládét is hozzáadjuk.
A friss habtejszínt jól felverjük, majd óvatosan a krémhez forgatjuk - tejszínnek először egy kis részét keverjük a krémbe, hogy fellazítsuk, majd a többit hozzáadva krémesítjük.
Az elkészült krémet poharakba töltjük, majd 3 órára hűtőszekrénybe helyezzük. Ezalatt a bajor krém kellően megszilárdul ahhoz, hogy rá tudjuk tenni a zselét.
vörösáfonyazselé:
A vörösáfonyalekvárt, a frissen reszelt gyömbért, a zöld kardamomot, a fahéjat és a szegfűszeget egy kisebb edénybe tesszük. Hozzáfacsarjuk a citrom levét és hozzáadjuk a vizet. Kevergetve 10 percig forraljuk a keveréket, majd kiemeljük az egész fűszereket.
A zselét egy botmixerrel pürésítjük, majd hozzáadjuk a 10 percre hideg vízbe áztatott és kinyomkodott zselatinlapokat.
A zselét kihűtjük, majd a poharakba töltött krémre öntjük. Ügyelünk arra, hogy minden pohárba egyenletesen kerüljön a vörösáfonyazseléből. Hűtőszekrényben kihűtjük.
díszítés:
A bajor krémet friss, egész vörösáfonyával, 2 cm-es darabokra vágott fahéjjal, friss rozmaringágakkal és csíkozott zöldcitromhéjjal díszítjük.
főzési idő: 10 min
a krémhez:
5 db házi tojás
130 g finomszemcsés kristálycukor
500 ml friss tej
1 vaníliarúd
8 lap zselatin
100 g fehércsokoládé
400 g friss habtejszín
jégkockák
a zseléhez:
200 g vörösáfonyalekvár
1 ek frissen reszelt gyömbér
3 db egész zöldkardamom
1 fahéjrúd
3 db szegfűszeg
fél citrom (vagy zöldcitrom) leve
1 dl víz
2 lap zselatin
a díszítéshez:
néhány darab friss vörösáfonya
3-4 szál friss rozmaring
1-2 darab fahéjrúd
1 bio lime